"megjártam érted én a lélek hosszát"
2014.02.19. 04:34 Nagyecsed
Mielőtt továbbsodornának a mindennapok, szeretnék megemlékezni valamiről, ami most szombaton történt. 102 éves korában elhunyt Radnóti Miklós felesége, Gyarmati Fanni - és szomorúság töltött el, amikor olvastam a hírt. Igaz, hogy kivételesen hosszú életet kapott fentről, szellemi épségét mindvégig megőrizte, de mégis, azt érzem, elment az utolsó azok közül, akik részesei voltak a magyar irodalom talán legmeghatározóbb korszakának, és ez valódi veszteség. Elment vele az is, amit a hűség szó legszebb jelentésének érzek - Radnóti halála után hetven évet élt egyedül, azt gondolom, nem elsősorban a férjének tett eskü miatt, hanem azért, hogy ezzel mindennél szilárdabb és tisztább emléket állítson Radnóti költészetének, jelentőségének.
De hadd idézzem őt: „Számomra Miklós halálával lezárult egy fejezet, ezt ma már nem lehet és nem is akarom kinyitni. Maradt körülöttem néhány barát, akik értenek, de úgy általában az emberiségről megvan a véleményem. Nem volt az sem jobb világ, amelyben mi voltunk fiatalok, a férjem a Töredékben meg is írta, hogy „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nem csak parancsra\", de visszafelé tekintve mindig szebbnek tűnik a múlt, főleg azok miatt, akik akkor még itt voltak velünk. Sokszor úgy érzem, Miklós még ma is itt van, és vár rám az otthonunkban. Gondolatban sem térhetek úgy vissza hozzá, hogy a közös emlékeinket kiszolgáltattam a nyilvánosságnak."
És valóban ehhez tartotta magát mindig, önmagát soha nem helyezte előtérbe, interjút szinte sosem adott - helyette mindig csak annyit üzent: inkább olvassanak Radnóti-verseket...
Radnóti Miklós mindig is a legkedvesebb volt a szívemnek a költők között - a versei kamaszkoromban elemi erővel hatottak rám, és ez azóta is így van. Amikor Párizsban jártam, a megérkezés utáni napon elmentem a Rue Cujas-ra, hogy megnézzem, most is úgy van-e, mint a versben:
"A Boulevard St Michel s a Rue
Cujas sarkán egy kissé lejt a járda.
Nem hagytalak el gyönyörű
vad ifjúságom, hangod mintha tárna
visszhangzana, szívemben szól ma még.
A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék.")
Igen, úgy volt, lejt még mindig...
Persze mindent elolvastam tőle, róla - amit lehetett, a házasságukról is. Szerettem, hogy az övék igazi emberi kapcsolat volt, mérhetetlenül sok szeretettel, egymás iránti tisztelettel, tévedésekkel és megbocsátásokkal. Ha Fanni naplóját hamarosan kiadják (rendelkezése szerint ez csak a halála után történhet meg), abból valószínűleg még többet meg lehet tudni majd arról, hogyan élték meg ők ketten a viszonylagos nyugalmat adó korai éveket és a legsötétebb időket. Igaz, azt érzem, Radnóti ezt megírta már, a XX. század egyik legszebb versében - és én most ezzel szeretnék elbúcsúzni Gyarmati Fannitól.
Radnóti Miklós: Levél a hitveshez
A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom, -
s szivemben nappal újra megtalálom, -
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.
Mikor láthatlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél újra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem újra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;
csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád,
megjártam érted én a lélek hosszát, -
s országok útjait; bibor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szivós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2x2 józansága hull rám.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://magyarszavak.blog.hu/api/trackback/id/tr386308881
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
