Az egyik barátunk most nősült, és mint sok más fiatal pár, ők is jelezték, hogy a legjobban - és megelőzendő a sokadik étkészlet egyidejű érkezését - a rávalónak örülnének, amit az ajándékra fordítanának. Ez teljesen rendben is van így, viszont a borítékos megoldást ridegnek és semmilyennek éreztem volna, tehát kellett valami, ami egyrészt tartalmazza a pénzt, másrészt emléket állít ennek a szép napnak, harmadrészt pedig sok-sok szeretetet tükröz - és végül is úgy döntöttem, festek egy személyre szóló esküvői fatáblát a fiatal párnak, amelyen egy kicsinosított gyufásdoboz rejti majd az ajándék lényegét.
Vettem tehát egy natúr fatáblát, amit fehér akrilfestékkel két rétegben lealapoztam, majd száradás után akrilfestékkel megfestettem és alkoholos filccel megrajzoltam. Egy gyufásobozt mintás papírral bevontam, majd a dobozkát felragasztottam a fatáblára - ezután már csak a pénzt kellett elrejteni a skatulyában, és el is készült az ajándék.
A tábla végül ilyen lett:
A tábla hátuljára személyes üzenetet írtunk, és ahogy láttuk, sikerült örömet szereznünk vele :-)
És persze tudom, hogy pénzt ajándékozni kevesen szeretnek, de azért van, amikor éppen ezt a legjobb döntés... ti hogyan szoktatok pénzt ajándékozni ötletesen-kreatívan?
Hamarosan itt van a vakáció, és erről mindig az jut eszembe, mekkora izgalommal írtuk a táblára a betűket, igazi szívdobogással néztük, ahogy napról napra bővül az a csodálatos szó... pedig én igazán nem utáltam iskolába járni, képes voltam a nyári szünetben csak úgy szórakozásból megoldogatni az év során kihagyott feladatokat - de azért a vakációvárás izgalma mindig elkapott ilyentájt. És bár a Nagyobbik is nagyon szereti az iskoláját, az osztályát és a tanító nénijét, ő is egyre lelkesebb, ahogy telnek ezek az utolsó hetek. Meg is beszéltük, hogy készítünk egy nyárias dekorációt a szobájába, amit kitehet az ajtajára vagy a könyvespolcára - és mivel egy nyári hajózás gondolata is a vakációs tervek között szerepel, ebben a témakörben gondolkodtunk. :-)
A vakációvárós dekorációhoz elővettünk egy hungarocell koszorúalapot:
Először is lefestettem fehérre akrilfestékkel - nem azért, mintha nem lett volna eredetileg is szép fehér, viszont így a felszíne szép sima lett, nem olyan visítóan hungarocell-kinézetű. Amíg száradt, addig piros kartonból négy egyforma csíkot vágtam, és kikészítettem egy vastag zsinórt.
Odafogtam a zsinórt a koszorúalaphoz, és az egyik piros papírcsíkot odaragasztottam úgy, hogy szorosan tartsa.
A többi papírcsíkot is az alaphoz ragasztottam, továbbra is úgy, hogy a zsinórt is szorosan tartsa. Az utolsó csík alatt rögzítettem a zsinór két végét, levágva a felesleget:
Néhány filcbetűvel és egy fekete kartonból kivágott vasmacskával teljes lett a dolog :-)
És valahogy még mindig szívdobogtató látni ezt a szót, hogy vakáció... olyan jó dolog, ha sosem nem növünk fel teljesen igazán :-)
Fiatalkorában mindenki követ el hibákat, és ez alól én sem vagyok kivétel. Igaz, sosem hallgattam Bros-számokat, nem tetováltattam magamra forradalmi jelképeket, és sosem roptam egyetlen asztal tetején sem, de például megvettem egy rémes narancssárga kislámpát, amivel nehéz ma már szembenézni. :-) A kislámpán minden narancssárga volt: narancssárga műanyag lámpatest (narancssárga!! műanyag!!), narancssárga harmonikahajtásos papírbura (harmonikahajtásos!!), narancssárga összekötő drót (ennél még a Bros is jobb lett volna). A napra lehetett nézni tehát, de a kislámpára biztosan nem, retinaromboló narancssárga színével minden egyéb tárgyat elnyomott maga körül. És hihetetlen, de nekem tetszett annak idején. Szerencsére azonban a korral az ember ízlése jelentős előrelépésen megy át, így mire a kislámpáról lekoszlott végre a narancssárga papírernyő és elszakad a narancssárga drót, hirtelen arra ébredtem, hogy utálom ezt a színt, és a lámpatestet száműztem egy szekrény mélyére. Azóta sok év eltelt, és lehet, hogy a kislámpa maradványa egyszer s mindenkorra ott is marad a szekrény alján, ha egy üzletben nem találok egy 200 Ft-ra leárazott, nagyon egyszerű kis műanyag lámpaburát. De találtam és megvettem, a kislámpa pedig kapott egy új esélyt a továbbélésre a konyhapulton - az inspirációt pedig egy szalvéta adta, amit Andi barátnőm hozott nekem Cannes-ból. Szóval, a kislámpa maradványát ezen a fotón megtekinthetitek:
Mit is mondhatnék - mindenkinek vannak mellényúlásai. :-) Ezt az ernyőt vettem pedig 200 Ft-ért, és ezt akartam felhasználni:
És végül a szalvéta, ami az utolsó hiányzó láncszemet adta:
Először is szétszedtem a lámpatestet, lebontottam róla a műanyag ernyővázat, és szürkére festettem akrilfestékkel (az árnyalat saját keverés):
A lámpaburát papír és cellux segítségével modelleztem - erre azért volt szükség, hogy a szalvétákat méretre tudjam vágni. Modellezés nélkül nem lehetne követni az ernyő ívét, így viszont egyszerű volt megállapítani, mekkora szalvétadarabok kellenek az ernyő beborításához:
Az ernyőt szakaszosan bekentem dekupázsragasztóval, és ráhelyeztem a három szalvétadarabot.
Teljes száradás után levágtam a feleslegesen túllógó szalvétadarabkákat, még egyszer átkentem dekupázsragasztóval az ernyőt, és ezzel el is készült a lámpa új ruhája. Ebben a formában tökéletesen jól illik a konyhába - és bár sok évet kellett várnia a megújulásra, azt hiszem, nem tett neki rosszat a metamorfózis... :-)
Amikor a Nagyobbik iskolába került, csak remélni mertük, hogy a tanító néni kedves lesz, rátermett, rutinos, igazságos és szívvel-lélekkel pedagógus, aki olyannak látja a mi kislányunkat, amilyen valójában... és a valóság a legbátrabb álmainkat is túlteljesítette. Csodálatos tanító nénit kaptunk - szigorúan többes számban, mert a tanító nénit nemcsak a kis elsős kapja, hanem az egész család. Fontosabb és emlegetettebb személy lesz, mint a legtöbb rokon, barát és mesehős, egyetlen mondata mennybe emel vagy mélybe taszít... de a miénk olyan, amilyet minden kisgyereknek kívánnánk, és ezt most már két teljes együtt töltött év távlatából mondhatjuk. És mert őszintén hálásak vagyunk ezért, a közösen vásárolt év végi ajándék mellett úgy érzem, olyasmit is kell kapnia, amiben minden szeretetünk benne van - tavaly a kávékapszulákból készült osztályt kapta (ebben a bejegyzésben volt kép róla), idén pedig egy ajtódíszt készítettem neki, olyan igazán tanító néninek valót :-) Az ajtódíszt legegyszerűbb volt koszorúalapra készíteni, és csupa olyan dolog került rá, amivel egy tanító néni nap mint nap kapcsolatban kerül. Mindjárt meg is látjátok, pontosan miről is van szó :-)
Kellett tehát egy hungarocell koszorúalap, valamint a "tanító nénis" rávalók: logikai készlet, hegyező, vonalzók, táblakréták, radírok, mérőszalag, betűkártyák, számolókorongok, olló, celluxok, gemkapcsok és még jó pár dolog, ami nem szerepel a képen: egy feldarabolt táblaszivacs, betűk, ceruzák, számok. :-) Első lépésként ragasztópisztollyal felragasztottam a logikai készlet darabjait és a részekre vágott papír mérőszalagot:
Ezután következett a feldarabolt táblaszivacs:
Felkerültek a vonalzók:
Majd jöttek a celluxok, a betűkártyák és a radírok:
Befejezésként pedig felragasztottam a dekorgumiból kivágott számokat, a hegyezőket, táblakrétákat, a filcből készült betűket, a gemkapcsokat, a kis ceruzákat - és ezzel majdnem el is készült az ajtódísz.
Már csak az üzenet hiányzott róla, amit a Nagyobbik írt meg, végtelen szeretettel :-)
Szívből reméljük, hogy örömet szerzünk vele, és egy nagyon-nagyon picikét viszonozhatunk abból a viszonozhatatlanul sokból, amit ő ad a legfontosabbjainknak, nap mint nap...
Egy kis ideje nem jelentkeztem, annál a prózai oknál fogva, hogy állást keresek, méghozzá nagyon - nem is gondoltam, hogy ez ennyi időt igényel egy napból. :-) De nemsokára írok "rendes" bejegyzést is, addig pedig szóljon az egyik kedvenc dalom, most különösen a szívemből...
Egy nagy tavaszi pakolás-rendrakás sok dologra jó. Egyrészt a szívet melengetően rendezett (és tiszavirág-életű...) végeredmény miatt, másrészt pedig ilyenkor felszínre bukkannak olyan kincsek, amelyek azon nyomban nagyszerű alapanyaggá lépnek elő. Így járt két igencsak használt és vízköves virágcserép is: némi festés és ragasztás után egészen új funkciót és külsőt kaptak - ennek a metamorfózisnak lépéseit az nlcafén olvashatjátok el. Nagyon szép keddet kívánok mindenkinek, amennyire egy kedd csak szép lehet :-)
Nagyon szeretem a világítótornyokat. Már magát a jelképet is, egy kis fény a sötétségben - jó dolog. De ami mindig eszembe jut a világítótornyokról, az az egyik legkedvesebb sorozatom, amiből nem tudok kinőni: a Váratlan utazás, amelyben Gus Pike lakott egy ilyen csodás kanadai épületben a tengerparton... amikor legelőször ment itthon a sorozat, még elég zsenge korban voltam, és sokat ábrándoztam arról, hogy majd én is beköltözöm egyszer egy ilyen világítótoronyba (nyilván Gus Pike-kal együtt :-) ), de aztán amint benőtt a fejem lágya, rájöttem, hogy erre kevés az esélyem - a toronyra és Gusra is, úgyhogy megelégedtem azzal, hogy lakberendezési boltokban bámultam áhítattal a különféle, világítótorony formájú dísztárgyakat. No de most végre elmondhatom, hogy boldog tulajdonosa vagyok egy világítótoronynak, ugyanis csináltam egyet magamnak. Egy kedves ismerősünk rendszeresen odaadja nekem a használt teniszlabdáit, és nemrég ezt megtetézte azzal, hogy a teniszlabdákat rejtő fémdobozokat is megkapom. Ezeknek aránylag hosszúak és szabályos henger formájuk van, úgyhogy tettem egy próbát, megfelelnek-e a célnak - és a végeredménnyel igazán boldog vagyok. :-) Ráadásul mivel a Kisebbik mostanában esténként, míg el nem alszik, szokott kérni egy pici fényt a szobájába, duplán örülök a világítótornyomnak, mert most ennek a fénye kíséri álomba a kisfiamat esténként. Kiindulásként tehát a teniszlabdákat tartó fémdoboz szolgált:
Levettem róla a műanyag tetőt, erre most nem volt szükség. Fehér és piros kartonból 5 cm széles csíkokat vágtam:
Ezeket egymás után felragasztottam a fémdobozra úgy, hogy a csíkok egy picit fedjék egymást.
Fogtam egy háromdecis, átlátszó, eldobható műanyag poharat, és akkorára vágtam, amekkora éppen beillett a fémdoboz tetejébe.
Téglamintás papírból kivágtam egy kört, ezzel befedtem a doboz tetejét (illetve eredetileg ez a talpa volt):
Következő lépésként a torony legtetejét készítettem elő - egy papírgurigából levágtam egy kb. 1 cm széles csíkot. Erre egy szélesebbre vágott sütőpapírcsíkot ragasztottam, majd az alsó részt befedtem egy kis téglamintás papírral.
Az így elkészült felső részt ráragasztottam a fémdoboz tetejére, pillanatragasztóval.
Fekete papírból ajtót és ablakokat vágtam, fehér papírcsíkokból pedig a keresztléceket is rájuk ragasztottam:
Utolsó simításként pedig elkészítettem a legtetejét - fehér kartonból kört vágtam, és ezt bemetszve kialakítottam egy lapos kúpot. Fogpiszkálóból és papírból készült kis zászlót szúrtam még bele, az egészet a műanyag pohárra ragasztottam, és ezzel el is készült a saját kis világítótornyom.
A
műanyag poharas részt szándékosan nem rögzítettem, mert így egyszerűen
csak le lehet emelni az épületről mécsescsere esetén - mert
természetesen kellett bele egy fényforrás is, ha már világítótorony: egy
LED-mécsest helyeztem a sütőpapíros keretbe, ennek a fénye csodaszépen
átsejlik... remélem, hogy Gusnak is tetszene :-)
És nem hagyhatom ki a zenei aláfestést sem: egy perc a szívemnek annyira kedves sorozatból - Gus Pike dala, hegedűn....
Még mindig nyuszik, még mindig húsvétra, még mindig ajándékba... de ezek a kedvenceim :-) Egyszerű natúr fa bábualapból készültek, fehérre festve, dekorgumi fülekkel ellátva, zseníliadrótból készült mancsokkal, selyemszalag nyakmasnikkal, krepp-papír répákkal - és nem tudom, utoljára miről csináltam ENNYI fényképet, annyira fotogének lettek a nyulacskák. Persze próbáltam redukálni a képmennyiséget emészthetőre, de véletlenül van nálam most is vagy hat darab, amit muszáj megmutatnom... :-)
Kiinduló állapot, azaz az alapanyagok nagy része:
És némi festés-ragasztás-rajzolás után:
Ezekkel a nyuszikkal kívánok igazán szép húsvéti napokat nektek, sok-sok szeretettel! :-)
Idén úgy döntöttünk, pici, jelképes ajándékkal köszönjük majd meg a locsolóknak, hogy ezúttal is megmenekültünk az elhervadástól. Az ötlet nagy része a Nagyobbiké volt, én pedig a keze alá dolgoztam - így születtek meg ezek a nagyon egyszerű, cukorkaszínű, levegőn száradó gyurmából készült nyuszik. Hétfőn tehát ezeket fogják kapni majd a locsolók, feltéve, ha meg tudunk válni tőlük - mert igazából mindegyiket meg is tartanánk szívesen... :-) Az elkészítés lépéseit most csak néhány képben mutatom meg, mert valójában borzasztóan egyszerű dologról van szó - a levegőn száradó gyurmát kinyújtjuk, kiszúrogatjuk a tésztaszaggatóval, megvárjuk, míg megszárad, majd a széleket lecsiszoljuk, és befestjük a formákat akrilfestékkel. Mi még csiszoltunk egy kicsit pluszban rajta, hogy kicsit kopottasabbak legyenek a nyuszijaink, és kötöttünk a nyakukba masnit is - a köszönőszöveget pedig a hátoldalra írtuk fel. A színek megválogatását most teljes egészében a Nagyobbikra bíztam, elvégre ő fogja osztogatni elsősorban a nyuszikat - így aztán a formák igazán színpompásak lettek... de hát mi mást is várhatnánk egy tavaszi ünnepen? :-)
Erre a receptre a Szalay-könyvek sorozatban megjelent Kreatív nyár c. könyvben bukkantam (szerző: Könnyü Mária, 2013.), és rögtön megdobogtatta a szívemet. Pizza ÉS puffancs, két egészen csodálatos szó - biztos voltam benne, hogy az elegyük sem lehet rossz. Ráadásul egy igazán egyszerű, gyorsan elkészíthető receptről van szó, tehát még fél kézzel sem tartott vissza attól semmi, hogy kipróbáljam. Rendkívüli megérzéssel egyből dupla adagot csináltam, így nagy nehezen sikerült megmenteni egy pár darabot másnapra is - de az az igazság, a kicsik kezéből úgy kellett kicsavarni a sokadikat... szóval, a pizzapuffancs jött, látott és győzött. Próbáljátok ki, mert tényleg gyorsan megvan, sütőben megsüthető, és bulikra is ideális ennivaló - csak egy kis finom paradicsomszósz kell mellé, amibe lehet mártogatni (de magában is tízpontos). És ha idézhetek egy kilencéves kislányt a dologról: "Bárcsak az egész élet abból állna, hogy jókat beszélgetünk, és közben folyamatosan pizzapuffancsot eszünk." Hát mit mondjak - egyetértek. :-) Pizzapuffancs Hozzávalók (kb. 16 db-hoz):
20 dkg liszt 1,6 dl tej 1 tojás 15 dkg mozzarella (nem a zacskós, lében ázós, hanem a rendes sajt - helyettesíthető másféle sajttal is persze) 5 dkg parmezán 10 dkg kolbász (ehhez a puhább típusú jobb) 1 teáskanál sütőpor 1 evőkanál pizzafűszer (ezt persze házilag a legjobb keverni) só
+ a tálaláshoz befűszerezett paradicsomszósz Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A sajtokat reszeljük le, a kolbászt vágjuk vagy tépkedjük kis darabokra, és tegyük egy tálba. A tojást és a tejet habverővel keverjük össze, majd adjuk a sajtos-kolbászos keverékhez. Tegyük hozzá a sütőporral elkevert lisztet, a pizzafűszert és a sót, ízlés szerint. Keverjük össze az egészet alaposan - lehet, hogy kissé hígnak tűnik majd, de így jó. Evőkanál szakítsunk a masszából fánknyi adagokat, egy másik kanál segítségével kicsit formázzuk meg, majd tegyük sütőpapírral borított tepsibe. Kb. 20 perc alatt süssük meg - akkor jó, ha szép aranybarnák a puffancsok. A szószt melegítsük meg, és tálaljuk a frissen sült puffancsok mellé. Csodás :-)
