Amikor a Nagyobbik iskolába került, csak remélni mertük, hogy a tanító néni kedves lesz, rátermett, rutinos, igazságos és szívvel-lélekkel pedagógus, aki olyannak látja a mi kislányunkat, amilyen valójában... és a valóság a legbátrabb álmainkat is túlteljesítette. Csodálatos tanító nénit kaptunk - szigorúan többes számban, mert a tanító nénit nemcsak a kis elsős kapja, hanem az egész család. Fontosabb és emlegetettebb személy lesz, mint a legtöbb rokon, barát és mesehős, egyetlen mondata mennybe emel vagy mélybe taszít... de a miénk olyan, amilyet minden kisgyereknek kívánnánk, és ezt most már két teljes együtt töltött év távlatából mondhatjuk. És mert őszintén hálásak vagyunk ezért, a közösen vásárolt év végi ajándék mellett úgy érzem, olyasmit is kell kapnia, amiben minden szeretetünk benne van - tavaly a kávékapszulákból készült osztályt kapta (ebben a bejegyzésben volt kép róla), idén pedig egy ajtódíszt készítettem neki, olyan igazán tanító néninek valót :-)
Az ajtódíszt legegyszerűbb volt koszorúalapra készíteni, és csupa olyan dolog került rá, amivel egy tanító néni nap mint nap kapcsolatban kerül. Mindjárt meg is látjátok, pontosan miről is van szó :-)
Kellett tehát egy hungarocell koszorúalap, valamint a "tanító nénis" rávalók: logikai készlet, hegyező, vonalzók, táblakréták, radírok, mérőszalag, betűkártyák, számolókorongok, olló, celluxok, gemkapcsok és még jó pár dolog, ami nem szerepel a képen: egy feldarabolt táblaszivacs, betűk, ceruzák, számok. :-)
Első lépésként ragasztópisztollyal felragasztottam a logikai készlet darabjait és a részekre vágott papír mérőszalagot:
Ezután következett a feldarabolt táblaszivacs:
Felkerültek a vonalzók:
Majd jöttek a celluxok, a betűkártyák és a radírok:
Befejezésként pedig felragasztottam a dekorgumiból kivágott számokat, a hegyezőket, táblakrétákat, a filcből készült betűket, a gemkapcsokat, a kis ceruzákat - és ezzel majdnem el is készült az ajtódísz.
Már csak az üzenet hiányzott róla, amit a Nagyobbik írt meg, végtelen szeretettel :-)
Szívből reméljük, hogy örömet szerzünk vele, és egy nagyon-nagyon picikét viszonozhatunk abból a viszonozhatatlanul sokból, amit ő ad a legfontosabbjainknak, nap mint nap...
